Adomány szegényeknek-hajléktalanoknak - Miskolc

 

 2017. március 10.

 

 A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend adományokkal segítette a Miskolc város szegény családjait és a hajléktalan szálló gondozottait.

 A miskolci vöröskereszt zsúfolásig megtöltött gépkocsijával juttattuk el az adományokat:

 

  • -       Plüss ülőgarnitúra, fotelok és székek,

 

  • -       Dohányzó asztal, íróasztal - székkel,

 

  • -       Polc és könyvszekrény,

 

  • -       TV készülék és monitor,

 

  • -       Konyha felszerelések – edények, poharak, csészék és evőeszközök,

 

  • -       Több garnitúra ágynemű, ruhaneműk, szőnyeg és faliszőnyeg,

 

  • -       Abroszok, törölközők, cipők és táskák, gyermekeknek hátizsákok.

 

 

 Nyáry Éva DGCLJ-J

Nagyperjel

 

Szegények Farsangja - Miskolc

2017. Február 28-án, kedden megrendeztük a "Szegények Farsangja" harmadik jótékonysági rendezvényünket Miskolcon.

 A helyi TV és a körzeti média nagy figyelemmel kísérte a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend „ Szegények Farsangja” rendezvényét. 

A karitatív program célja, hogy a borsodi megyeszékhelyen élő rászorulók és nincstelenek közösen ünnepelhessék meg a farsangi időszak utolsó napját, amit a keresztény hagyományban Húshagyó Keddként is ismernek.

A rendezvényen részt vett Countess Nyáry Éva DGCLJ-J Nagyperjel, Sigmond Albert KLJ Kancellár Budapestről, és a Miskolci Kommenda tagjai. 

A Miskolci szegény rászorultak örömmel vettek részt a műsoros rendezvényen. 

Mohácsi Gábor OLJ lovagtársunk mintegy 250 adag meleg étellel gondoskodott a miskolci rászorulókon és szervező munkájával segítette az akció sikeres lebonyolítását. Hollósy András OLJ Lovagtársunk a műsor lebonyolításban, szervezésében segédkezett.

 

Rendünk papja megáldotta az ételt és áldást osztott a megjelenteknek.

A jótékonysági program vendége ezúttal Jancsó Dóra, a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt, aki látványos produkcióval kápráztatta el a hajléktalanokat.

Az eseményről Nyáry Éva Nagyperjel és  HollósyAndrásTV és rádió interjút adott, valamint az újságírókat tájékoztatta Lovagrendünk célkitűzéseiről és jótékonysági munkáiról.

 

Nyáry Éva DGCLJ-J - Nagyperjel

 

Balogh Edina OLJ – Kambodzsa – Humanitárius segítség

Military and Hospitaller Order of Saint Lazarus of Jerusalem –  Lovagrendünk egyik Dámája Balogh Edina OLJ járt Kambodzsában a Khmer Birodalom területén.

A sok különleges csoda mellett igen mély szegénységet megtapasztalva segített rászoruló embertársain.

A taposóakna áldozatává vált,  de életben maradt egész testén összeégett hölgyön, valamint  az embertelenség a taposóaknák által megrokkant emberek csoportján segített anyagi és humanitárius segítséggel.

Nyáry Éva DGCLJ-J,

 

Nagyperjel

Bővebben: Balogh Edina OLJ – Kambodzsa – Humanitárius segítség